Back to the Island of Penghu. Last year, after a long and successful preparation period, I joined the Taiwan Ironman with great hopes.
Yet, I broke down mentally at the beginning and suffered the whole race through.
I decided never to race again in such inhumane circumstances on this island. But the next day I already forgot about my pain and knew that I will be back soon.
Compared to the very thorough preparation last year, I did not have time to get ready for Ironman Taiwan this year. I did only one race-specific training block, but it did not go as planned.
Four weeks before the Taiwan Ironman, I attended two half-ironman races in Asia. From there I came home as if nothing had happened. After 36 hours of travel I was completely fresh. So I skipped the usual race + post-travel suffering, but I knew it was not normal and the exhaustion will follow soon. The only question was, when?
A short break, and I started training for the ironman. After a week of workout I already felt something was wrong. In recent years I do not plan my Romanian races ahead. I go to the ones that fit my calendar. This year was different, because I was sure to attend Challenge Mamaia. However it was a terrible idea to stick to my plan, because I had absolutely no power at the race, I had to give up running.
A few serious lab tests after Mamaia have clearly shown me that I’m totally tired. Both in active and inactive states. From this point on, the goal was just to rest, and do some very easy trainings to remind my body that I am still a sportsman.
But let’s get back to the main topic, Ironman Taiwan. I arrived to the island of Penghu almost a week before the big day. I had time adapt to the shocking tropical climate. As the days passed and the competition approached, I felt better and better. Both physical and mental preparations went well.
My goal was to keep a moderate, self-centered performance. This competition is completely different from any other ironman. It is a lot more. Anyone who has done it before knows what I’m talking about.
The night before the race I was absolutely relaxed. I do not really remember being such chilled any time before. Even on the race morning everything went well. Except that I almost overslept swimming. I never had a problem with my alarm, till that day. However, thanks to my friend, Balázs I did not follow the results from the laptop. 🙂
I started swimming well. I was in a strong group. After analysing the situation with a couple of backstrokes and I saw the Japanese Ju coming behind me. I let him go and just slid behind him till the end. I knew that I would need this energy later on. On the bike, I wanted to ride with my own slow, but constant pace. If I pressed a little bit harder, I stopped myself with the pre-arranged motto, “It’s OK”.
My body was fully heated by the time I started the run and the survival mode turned on. There were refreshment points every 2 km on the run course. Like everyone else, I did 21 times 2 km running. I tried decreasing my suffers by thinking that others suffer even more. It kind of motivated me to get to better and better positions.
Then, from the 10th km to the 25th km I had issues with my stomach. I even had to stop three times… Last year I had the same problem, but then I lost all my energy at the 30th km. So I knew what to do this time. I started drinking coke, (that is the best stomach disinfectant) and ate chips to to keep something solid in myself (I drank about 20 liters of fluid during the race). This tactic was successful and I was able to reach the 6th position at the 30th km. Faster than planned.
From this point on, I could only think about the finish line and not loosing my position. The last 10 km was the easiest part of the race, which is usually reversed. Finally, I was delighted to cross the finish line, along with the friendly organizing team. It was a great feeling that everything went as planned on this very difficult day. Zsombi – Penghu 1-1 🙂
Congratulations to the Taiwan Ironman team for the good competition! Thanks everyone for the support and a lot of messages.
Last but not least, without my awesome sponsors, I would not have achieved such a result. CCNSport, 720 armour, Token Bikes,Combridge, Novatel, Marko Dental, Casco helmet, Sci-Con, Kovászna Megye
Visszatértem Penghu szigetére. Tavaly egy hosszú és jól sikerült felkészülés végén nagy reményekkel érkeztem Penghuba. De akkor másképp alakult, az elején megtörtem és végigszenvedtem a versenyt. Az járt a fejemben, hogy soha többet nem versenyzem ilyen embertelen körülmények között ezen a szigeten, másnapra mégis elfelejtettem a fájdalmaim és éreztem, hogy visszatérek.
A nagyon alapos tavalyi felkészüléshez képest, idén semmi időm nem volt ráhangolódni erre a tajvani ironmanre. Mindössze egy versenyspecifikus edzésblokkot csináltam, de ez sem sikerült úgy, ahogy szerettem volna.
Négy héttel a tajvani ironman előtt, Ázsiában indultam két fél-ironmanen. Onnan úgy jöttem haza mintha semmi sem történt volna. A 36 órás utazás után teljesen friss voltam. Igazán örvendtem annak, hogy kimarad a szokásos verseny+utazás utáni szenvedés. De tudtam, hogy ez nem normális, és meglesz a böjtje nemsokára. Csak azt nem tudtam, hogy mikor.
Rövid pihenő idő után elkezdtem a felkészülést az ironmanre. Egy hét edzés után máris éreztem, hogy valami nincs rendben.
Ráadásul, hogy még izgalmasabb legyen, jó előre beterveztem egy itthoni versenyt. Az elmúlt öt évben, mindig utolsó pillanatban döntöm el, hogy a felkészülésembe melyik romániai verseny illik bele. Idén viszont biztos voltam benne, hogy a Mamaia Challenge-en indulni akarok.
Nem volt jó ötlet ragaszkodni a tervemhez… A verseny elejétől nulla energiám volt. A futás elején ki is álltam, szerencsére. Nem lett volna értelme végigszenvedni a pályát.
Mamaiat követően pár komolyabb laborteszt egyértelműen kimutatta, hogy totál fáradt vagyok, aktív és inkatív állapotban egyaránt. Úgyhogy innentől kezdve a cél már csak a pihenés volt, a mindennapi edzések is csak ezt szolgálták.
Na de térjünk vissza a tajvani versenyre. Penghu szigetére közel egy héttel a megmérettetés előtt érkeztem. Volt időm átverekedni magam a trópusi sokkon. Ahogy teltek a napok és közeledett a verseny egyre jobban éreztem magam. Fizikálisan és mentálisan is jól haladtam a felkészüléssel.
A versenyen végig egy visszafogott, magamra-koncentrálós teljesítmény volt a célom. Ez a verseny teljesen más mint bármelyik másik ironman. Ez annál sokkal több. Aki végigcsinálta már, az tudja miről beszélek.
A verseny előtti éjszakán teljesen nyugodt voltam. Igazából nem is emlékszem, hogy én valaha is ilyen laza lettem volna verseny előtt. A hajnali rajtot megelőzően majdnem minden rendben zajlott. Kivéve az, hogy nem sokon múlott, hogy átaludjam az úszást. Az eddig mindig megbízható ébresztőórám cserben hagyott, most először nem szólt. Csak Balázs barátomnak köszönhetem, hogy nem a laptop elől követtem végig az eredményeket. 🙂
Az úszás rajtját jól kaptam el. Egy erős sorban voltam. Gyors mérlegelés után egy rövid hátúszással folytattam, hogy felmérjem a terepet. Már láttam is, hogy a Japán Ju mögöttem jön. Szépen elengedtem és csak lassan csúsztattam mögötte. Tudtam, hogy erre az energiára még szükségem lesz. Bringán is végig csak a saját visszafogott tempómat akartam tartani. Ha egy kicsit rágyorsítottam, mindig az előre megbeszélt kulcsszóval állítottam le magamat: “It’s OK!”.
A futáson 2 km-ként voltak frissítő pontok. Mint mindenki, én is huszonegy 2 km-es futást csináltam. A bringázás befejeztével a futás következett. Az eleje nagyon nehéz volt. Teljesen fel volt hevülve a testem, ezt követően bekapcsolt a túlélő mód. A szenvedéseimet azzal a gondolattal csillapítottam, hogy mások úgyis jobban szenvednek. Az is jól motivált, hogy egyre jobb pozícióba kerültem.
Majd a 10. km-től a 25. km-ig gyomor problémáim voltak, háromszor kellett wc-re menjek. Tavaly is pont így jártam, akkor az lett a vége, hogy a 30. km-nél minden erő kiment belőlem. Így most már tudtam, hogy mit kell tennem. Elkezdtem kolát inni (ez a legjobb gyomorfertőtlenítő) és chipset enni, hogy valami szilárd is maradjon bennem (a verseny alatt kb. 20 liter folyadékot ittam meg). Ez a taktika bevált, és a tervezettnél hamarabb, a 30. km-nél sikerült feljutnom a 6. helyre.
Innen már csak a hely megtartása és a verseny befejezése volt a cél. Az utolsó 10 km volt a legkönnyebb része a versenynek, ami fordítva kéne legyen. Nagyon örültem a célvonal átlépésnek, az évek során barátokká alakult szervező csapattal együtt. Boldog voltam, hogy minden a tervek szerint ment ezen a nagyon nehéz napon. Zsombi – Penghu 1-1 🙂
Köszönöm a Taiwan Ironman csapatnak a versenyt, rendkívül jó szervezést láthattunk idén is. Köszönöm mindenkinek a szurkolást és a rengeteg üzenetet.
Természetesen a szponzoraim nélkül, nem értem volna el ilyen eredményt! CCNSport, 720 armour, Token Bikes,Combridge, Novatel, Marko Dental, Casco helmet, Sci-Con, Kovászna Megye