Hard work finally paid off. I jumped into the world of elite athletes. Traveled in amazing places, but always missed home…
First World Cup
I was constantly looking at the ironman world cups on the internet. In 2013 I finally registered to my first Ironman 70.3 race, in Taiwan. (Ironman 70.3 is a half ironman, which means 1,9km swim, 90km bike and 21 km run.) I flew to Asia, started the race and finished fourth. It was unbelievable. The organizers and participants did not even know that triathlon existed in Romania. They certainly would not have thought that I would finish in the top five. I was also shocked, but from then on I went with the flow. I was invited to various exotic races, and I no longer had to bag for invitations. Instead, they asked me, under what conditions I would participate in their race.
One weekend I felt like a rock star in a race.The other weekend I was sitting in the back of a restaurant peeling onions, hoping to stay an hour more for extra $ 10. However, at this point I knew that something had begun.
Elite racing
Since then, expectations are increasing. The world of triathlon is growing rapidly, there are much more athletes competing, much harder. I participate in 7-8 races a year, at least 6 of them are in Asia. I am very fond of the continent and enjoy the extreme conditions. I also suffer in the heat and high humidity, but I think that other people suffer even more.
“ONE WEEKEND I FELT LIKE A ROCK STAR IN A RACE.THE OTHER WEEKEND I WAS SITTING IN THE BACK OF A RESTAURANT PEELING ONIONS.”
I visited amazing places, I met many people and life situations. I have been pushing my own limits. I spend lots of time alone, thinking of how to repay all the encouragement and strength I got from others. And how to pass on my experience.
Again, with one foot at home
Things started to look up in my life in ‘Kangaroo land’. In addition to my sports career, my personal life began to develop as well. I had better jobs and a more comfortable lifestyle. Despite all the positives, there was a driving force inside me to go home.
Once I had an interesting conversation with Macca (multiple triathlon world champion, best known triathlete in the world). He told me he has never heard of the Romanian triathlon. I am the first person he can associate it with. He asked me “Why don’t you live at home?” In that time I really considered partially moving home , but this conversation made me decide…. going home!
“PEOPLE AT HOME DO NOT DARE TO MAKE THE NECESSARY STEPS.”
Feeling at home
I feel that people at home have lots of potential, but the majority does not dare to make the necessary steps. They do not believe that they can achieve their dreams and even more with perseverance and hard work. They are perhaps afraid of failure. Afraid to do something extraordinary, unique,over average, because others will probably dislike the attempt.
This is why ‘Idea with challenges’ was born. An Asian friend once introduced me as: “Here is Deak, he deals with anything.” And started calling me “Deal”. At the beginning I just smiled, but I realized it is true. Whatever obstacles appeared in my way, I dealt with them and always believed in hard work. In other words: Dream big, achieve more!
A kemény munka végül kifizetődött. Berobbantam a világ elit atlétái közé, gyönyörű helyekre jutottam el, de valami mégis hiányzott… Az otthon.
Itt olvashatod az 1. és 2. részt.
Első világkupák
Sűrűn nézegettem a világkupa versenyeket az interneten, és 2013-ban beneveztem a tajvani fél ironman világkupára. A fél ironman táv: 1.9 km úszás, 90 km kerékpár és 21 km futás. A teljes ironman ennek a duplája. Elrepültem Ázsiába, elindultam a versenyen és negyedik lettem. Hihetetlen volt. A szervezők és a résztvevők azt sem tudták, hogy Romániában létezik triatlon, azt meg végképp nem gondolták volna, hogy az első ötben fogok végezni. Én is meglepődtem, de attól kezdve sodródtam az árral. Különböző egzotikus versenyekre hívtak, s már nem én kellett kuncsorogjak, hogy benevezhessek, hanem megkérdezték, hogy milyen feltételek között vagyok hajlandó részt venni a versenyen.
Egyik hétvégén olyan érzésem volt, mintha rock sztár lennék , a másikon pedig már egy sydney-i sikátorban ültem és pucoltam a zsák hagymát, arra gondolva, hogy hátha még egy órával többet maradhatok a plusz 10 dollarért. Viszont ekkor már tudtam, hogy valami elkezdődött.
Elit versenyző
Azóta egyre nagyobb elvárás nehezedik rám, a triatlon világa egyre nő. A versenyeken sokkal többen vesznek részt, és sokkal keményebben küzdenek. Évente 7-8 versenyen indulok, amiből legalább 6 Ázsiában van. Nagyon megszerettem azt a kontinenst, s élvezem az extrém körülményeket. Szenvedek én is a melegben és a magas páratartalomban, de arra gondolok, hogy mások még jobban szenvednek.
“EGYIK HÉTVÉGÉN OLYAN ÉRZÉSEM VOLT MINTHA ROCK SZTÁR LENNÉK, A MÁSIKON PEDIG MÁR EGY SYDNEY-I SIKÁTORBAN ÜLTEM ÉS PUCOLTAM A ZSÁK HAGYMÁT.”
Eljutottam a világ legszebb helyeire, rengeteg emberrel és élethelyzettel találkoztam. Közben feszegettem a magam határait, sokat voltam egyedül, és rengeteget törtem az fejem, hogy hogyan tudnám meghálálni a sok biztatást, erőt, amit másoktól kaptam, és hogyan tudnám továbbadni tapasztalataimat.
Ismét fél lábbal itthon
Minden lassan kezdett a helyére kerülni az életemben, a kenguruk földjén. A sportkarrierem mellett az életem is kezdett kialakulni. Egyre jobb munkahelyeim lettek és kicsit kényelmesebbé vált az életem. Ennek ellenére ott volt bennem a haza húzó erő. Egyszer Maccaval (legismertebb triatlonista a világon, akire több szempontból is felnézek), beszélgettem arról, hogy ő még soha semmit nem halott a román triatlonról, én vagyok az első, akivel össze tudja kötni. Miért nem élek otthon? Már ekkor nagyon motoszkált bennem a részleges hazaköltözés, de ez a beszélgetés még csak olaj volt a tűzre…Irány haza!
“SOKAN NEM MERNEK EGYRŐL A KETTŐRE LÉPNI.”
Itthoni érzések
Úgy érzem, hogy itthon az emberek képesek lennénk nagyobb dolgokat elérni, csak sokan nem mernek egyről a kettőre lépni. Nem hiszik el, hogy kitartással és kemény munkával elérhetik az álmaikat, sőt annál jóval többet is. Talán félnek a kudarctól. Vajon mit fog szólni a másik ember, hogy ő valami átlagon kívüli célt tűzött ki magának, valami egyedit és nagyot?
Ezért született meg az ‘I deal with challenges’. Egy ázsiai barátom nevezett el Dealnek. Egyszer úgy mutatott be egy versenyszervezőnek, hogy „Itt van Deák, ő mindennel megbirkózik!” ,mi angolul úgy szól, hogy „Deak deals with anything”. Azóta mindig Dealnek hív. Én csak mosolyogtam, de rájöttem, hogy igaz. Bármi akadály került elém az életben vagy a sportban mindenen átlendültem és mindig hittem a kitartó munkában. Vagyis: Álmodj nagyot, érj el többet!