2012 összefoglaló (HUN)

Év végén mindenki értékel egy kicsit. Így tettem én is, összesen 15 versenyen indultam, beleértve az edzőversenyeket is. Ezek közül 4 versenyen első lettem, 6-on második, egyiken harmadik, egyen kizártak, egy versenyt feladtam és egyen pedig versenyen kívül indultam.

Négy fontosabb versenyem volt, ezek közül is kiemelkedik a hollandiai Duatlon Európa Bajnokság és az olaszországi Duatlon Világkupa. Ezek jól sikerültek, habár az olaszországi  megmérettetésen maradt bennem egy kis tüske, de a hollandiai az etalon, az nagy lökést adott nekem minden téren! A másik két kiemelendő verseny a nagyváradi félironman és mamaiai triatlon voltak, ez utóbbiból végül duatlon lett. A nagyváradi megmérettetés annak ellenére, hogy nagyon jó formában voltam mégis gyengén sikerült, talán fejben nem voltam 100%-os. A mamaiai viadallal viszont szintén meg vagyok elégedve.  
Sajnos az idén nagyon sok olyan versenyen kellett indulnom, melyeken ha tehettem volna, nem indultam volna el. Helyettük szívesebben választottam volna más versenyeket. Ezzel kapcsolatban több kérdés is felvetődött már év közben is bennem.
Összegezve az évet elégedett vagyok, két nemzetközileg is jó eredményt sikerült elérni idén! Két évig nagyon-nagyon mélyen voltam több téren is, most viszont megújultam. Úgy érzem, hogy igenis van értelme annak amit csinálok.
Utólag is szeretném megköszönni mindazoknak akik 2012-ben támogattak vagy bármilyen formában segítettek!
2012