Első alkalommal rendezték meg ezt a versenyt, szervezők készségesen segítettek a benevezésben, így elindultam, mint felkészülési verseny. A terv az, volt, hogy fokozóba megyek végig a versenyen, azaz lassan kezdek és fokozatosan erősítek. Mivel az első 8 km-ben 600m emelkedő volt és én nem tartozok a jó felfelé futok közé, így a terv nagyszerűnek tűnt.
Terv szerint lassan kezdtem és olyan 20-25 percig jól is ment, majd kezdett elmenni az erőm, de még nem volt vészes. Már nagyon vártam, hogy elkezdődjön a lejtő. Sajnos innen sem volt sokkal könnyebb, mivel elég erős terep fogadott lefelé, ahol vékonytalpú aszfalt versenycipőm nem épp volt ideális, de azért haladtam. Olyan 50-60 perc környékén aztán végképp kezdett elhagyni az erőm. Egy óra után már éreztem, hogy itt nagy bajok vannak. Már a sétálás gondolata kezdett megfogalmazódni bennem. Győzködtem magam, hogy én még soha nem gyalogoltam egyetlen egy versenyen sem, akkor mért tegyem most, de ahogy telt az idő már nem tudtam magam meggyőzni erről, mert egyszerűen, teljesen elkészültem az erőimmel és sétálni kezdtem. Előkaptam egy energia gélt hátha az segít, majd az eligazító sráctól kértem egy kis vizet. Már nagyon rosszul nézhettem ki, mert egyből futott a táskájához és adott a kulacsából vizet. Vízivás közbe megálltam és lehajolva megfogtam a térdem és reszketni kezdtem. Srác biztatott, hogy már nincsen sok hátra max. 3-4 km. Tovább indultam és a lejtőn próbáltam magam engedni hadd guruljak lefelé, de már ez is nagyon nehezemre esett. Következő negyedóra a célig nagyon nagy szenvedés volt, már csak a célt akartam látni. Aztán ahogy beértem szinte összeestem csillagokat láttam és szédültem teljesen elment minden erőm. Egyből lefeküdtem a földre és néhányan egyből oda rohantak hozzám, hogy mi van velem. Ezt utólag is köszönöm annak a néhány embernek!!!!
Életem legnehezebb versenye volt. A múlt heti úszás maraton lehet, hogy nem volt egy jó ötlet. Most pár nap rehab, vérvizsgálat és egyéb finomságok várnak rám, mert valami nincsen rendben….