Mindig is egy érdekes dolognak tartottam az úszás maratonokat de, hogy induljak egy ilyenen azt kizártam mondván nem túl jó dolog egy sportolónak ilyen éjszakázgatással, lefáradással járó kiruccanás.
De most, amikor felmerült, hogy induljunk el nem sok gondolkozás után igent mondtam. Aztán telt-múlt az idő és a csapat nem igazán akart összegyűlni és csapat összetétel sem volt legarányosabb. Így hát kitaláltam, hogy 12 fő helyett ússzuk le ötön a maratoni távot. Ebbe azért már volt egy kis kihívás, a csapat hamar össze is állt, még ha akadt is egy-két kérdőjeles dolog is. A marosi szervezők nagyon készségesen engedélyezték a versenyen való indulásunkat, azzal a feltétellel, hogy az eredményünk hivatalosan nem számítják bele a verseny végeredményében.
A csapat név Iron Team lett mivel négy ironman: Bihari Szilárd, Rácz Boti, Pulugor Jocó és jómagam alkotta kiegészítve a csapatot ifjú titánnal, Csabikával.
A feladat „egyszerű” volt, egy óra úszás, négy óra pihenés, majd ugyanezt ötször megismételni. Az első három órával különösebb problémám nem volt. A negyedik felvonásra (éjjel 3-kor) már egy kicsit morcosabban szálltam vízbe, de kiszállás még rosszabbul esett. Az utolsó ötödik úszás már fejbe nagyon nehézkés volt, de partot ragadni még jobban. Egyszerűen az utolsó úszás után leültem és annyi erőm sem volt, hogy kulacsomig nyúljak. Ez azért jelzi, hogy már nagyon a határaimat jártam… Annak azért örülök, hogy mind az öt órában stabilan ugyanazt tudtam úszni, ez azért jó hír, most már csak gyorsulnom kell, de azt nagyon.
Úszástól még soha nem fáradtam ennyire el, igaz még a határaimat sem súrolgattam soha. Érdekes mód másnapra már semmi bajom nem volt, teljesen normális edzést tudtam csinálni, persze könnyítetett, mert tudtam, hogy amiért nem érzek semmit azért fáradt vagyok.
Visszagondolva a hétvégére jó kis extrémkedés volt (néha ilyen is kell:) )
Nagy örültségekről eszembe jutott egy pár régi emlék még 16-17-18 éves koromból, amikor maximum egy kalapáccsal lehetett leütni, azzal is nehezen 😀
(600km bringa, 50km futás, hasonló finomságok). Most már nem is tudom, hogy voltam képes azokra a dolgokra akkoriban…. elgondolkodtató!
