A verseny előtti éjszaka szörnyű volt, annyira stresszes voltam, hogy nem tudtam elaludni. Nem tudtam az agyamnak megálljt parancsolni, folyamatosan csak filóztam. Reggel hat órakor csengett az óra és nem túl pihenten ébredtem. Gyors reggeli pakolás, majd irány a verseny.
Elég jó depó helyet kaptam, a melegítést nem terveztem nagyon hosszúra. Rajthoz felsorakozva hátul kaptam helyet és a szűk rajt kapu miatt nehéz volt jól rajtolni. Az első futás hat darab 2,5 km-es körből állt melynek az első körében gyakorlatilag előztem az embereket.Amíg sikerült egy jó bolyt találni, ahol az ír Nolannal, a német Retzlaffal és a holland Ressel haladtunk egyre felfele és szedtük össze a többi versenytársat. Nem volt egy lassú iram, de teljesen könnyedén futottam az összedolgozó bolyban. Második helyen fejeztem be a futást a korosztályomban.
Depózás is jól sikerült. Gyors is kellett legyek, hogy a sor ne menjen el. Nehéz pálya, teli kis utcákkal nagy kanyarokkal, tapostam ahogy bírtam. A bringás cipőbe csak jó pár km után tudtam bele lépni, de úgy éreztem megérte, mert ott maradtam a sorban városon kívül is. Kiérve a városból kicsit megnyugodtam próbáltam az áttételre figyelni és frissíteni, amikor elkapott egy holtpont, amit a gyors kezdésnek és sok kigyorsításnak köszönhettem. Fájos szívvel, de elengedtem sort, mert ha nem fejre álltam volna. Egyedül maradtam három körös bringás pálya első kör végéig, ahol a kör végén a város előtt felért még egy sor, ezzel már mindenképp el akartam menni. Hasonlóan az első körhöz végig maxon mentünk át a városon. Majd a városból kiérve megint erősnek éreztem a sort. Egyszerűen a sok kigyorsítás teljesen felemésztett. Innentől a végéig gyakorlatilag egyedül mentem. Bringán még így is sikerült hoznom az elsőhöz képest, igaz a harmadik is közeledett hozzám.
Utolsó depózás is jól sikerült, igaz itt egy pár másodperces hibát azért sikerült elkövetnem. Kissé fáradtan indultam ki a második futásra. Nem éreztem azt az erőt, amit szoktam az utolsó futáson, de azért nem volt lassú a tempó így sem.
Másodiknak értem be, ritkán vagyok elégedett magammal, de most abszolut az kell, hogy legyek, mert tényleg mindent kihoztam magamból ami bennem volt. Nagy verseny volt és most úgy érzem a szerencsével sem voltam hadilábon végre!
Köszönöm ezt az Európa bajnoki ezüstöt a támogatóimnak: Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Városi Tanácsa, ASK Aluta, Naturefeel, Kerekvár, Compressport , LeriGym
Pár nap pihenő, majd folytatom a kemény munkát a három hét múlva megrendezendő duatlon országos bajnokságra, ahol előre láthatólag egy nem igazán nekem megfelelő bringás pályán kell majd jól mennem.