Az Európa Bajnokságról haza érkezve nem sok pihenő után megkezdtem a felkészülést az országos bajnokságra. Már előre tudtam, hogy számomra egy horror pályára számíthatok. Elütöttem a negatív gondolatokat és megpróbáltam kihozni még magamból ebben a szűk három hétben a maximumot. Sokat már ilyenkor nem lehet változtatni, de pár dologban próbáltam még csiszolni, főleg gyorsulni akartam és egy kis erőt szerezni hegyen.
Nem titkolt céllal érkeztem Marosvásárhelyre, nyerni akartam. Ahhoz, hogy ez sikerüljön ezen a pályán saját taktikámat felrúgva kellett versenyezzek, ami miatt már előre tudtam, meg van az esély arra, hogy fejre álljak.
A versenyt megelőzően nem éreztem magam, fizikálisan 100%-osan, agyban viszont teljesen rendben voltam. Kaja, bemelegítés, időjárás stb. minden rendben volt, hogy egy jót versenyezzek. A megszokotthoz képest gyorsan kellett kezdjek, hogy ott maradjak az élen. A tíz körös pálya ötödik körében éreztem, hogyha nem veszek vissza egy kicsit, akkor annyi erőm sem lesz, hogy a bringára felüljek. Így hát visszább vettem… ebben a kicsit lassabb tempóban viszont éreztem, hogy ki tudnék futni akár a világból is. Bringára felülve már éreztem, hogy nincs erőm és görcsölök, de még kezdetleges átállásnak tudtam be. A húsz körös bringás pályán, ahogy teltek a körök egyre görcsösebbé és erőtlenebbé váltam. A kilencedik körben a hegyre felszenvedve eldöntöttem, hogy ennek így nincs értelme. Combjaimban már a görcs rángatózott. Így hát begurultam a versenyközpontba és leszálltam a bringáról. Furcsa volt feladni egy versenyt, mert még életemben nem adtam fel egyet sem, akár milyen sz.rul is voltam, de most semmi lelkifurdalásom nem volt, mert ennek így tényleg semmi értelme nem lett volna befejezni.
Nem mondom, hogy nem vagyok csalódott, de ez van… megpróbáltam, nem sikerült.
Egy újabb tény, hogy ezeken az egy-két órás versenyeken egyszerűen „lassú” vagyok. Pár éve szenvedek, hogy még gyorsuljak, mert még fiatal vagyok és ne fásuljak bele már ilyen korán a hosszú távokba. Pár hete Európa elitjével voltam partiban, egy kicsit hosszabb távon, de ezt a szintet meg sem tudom közelíteni, egy rövidebb távon. Gyakorlatilag az van, hogy ahogy futok, egy 10 km-es távot szinte ugyanabban a tempóban tudok menni 20 km-en is.
Verseny után szomorkodásra azért nem volt okom, mert a többiek nagyon jól szerepeltek a vásárhelyi viadalon. Hajnika még betegen is könnyedén főlényesen nyerte az elit felnőtt bajnokságot. Boti jól versenyezve megérdemelten lett második, így legalább hozva egy érmet a klubnak. Junioroknál tanítványom Norbi is magabiztosan nyerte versenyét. Egyértelműen jó úton jár(unk). A többiek is jól teljesítettek a maguk kategóriáiban.
Most egy hét pihenő következik, csak úszni fogok lejárni és ha véletlenül kedvem lesz, akkor mozgok még valamit. Teljesen le vagyok fáradva fizikálisan és szellemileg is. Majd jövő héttől kezdek készülni a nagyváradi fél-ironmanre. Közben lesz még egy leruccanás a tengerre triathlon grand-prix első versenye, ahol legalább pár pontot kell szerezzek. Erre edzésből fogok érkezni, úgyhogy nagy elvárásaim nem lesznek a versennyel kapcsolatban, most amúgy sem vagyok motivált ezekkel a rövid távú versenyekkel.