Habár sok gondolat jár bennem, nem is tudom hol kezdjem? ….
Jól sikerült felkészülés után szerda délután érkeztünk Botival és barátnőjével, Évával Nagyváradra, ahol már csak pályabejárási és pihenési feladataim voltak.
Ritkán történik velem olyasmi, hogy már alig várom versenyezhessek, de most így volt. Verseny előtti izgalmam is csak annyi volt, amennyire szükség van. Minden ideális volt, hogy egy jót versenyezzek, semmi probléma nem merült fel rajt előtt sem, ami elég ritka dolog. Az úszást nagyon lazára terveztem, amit sikerült is végig lábvízen, teljesen könnyedén úszni. Második-harmadik helyen jöttem ki Balanescuval karöltve, bő két perc lemaradással Nándi mögött. A depó kialakítása nem volt valami jól kitalálva, mert nem átmenetesre tervezték, aki az elején kapott helyet az sokkal többet kellett fusson a bringával, mint aki a végén, hát én sajnos az elején kaptam besorolást, na mindegy.
A bringázást sem terveztem leölősre, saját tempómat akartam menni végig, nem foglakozva senkivel. A bringás pálya három darab hullámzó körből és bevezető útból állt. A három kör során az úszásban kialakult sorrend és a távolság nem sokat változott az élen. A bevezető út Váradra egy hosszú emelkedővel kezdődött, amire már készültem fejben, így igazán nagy gondot nem okozott. Ellentétben az ereszkedős résszel ahol néhol kavicsos úton kellett beereszkedni, ami nem ment a leggördülékenyebben. Beérve a versenyközpontba, megint maga volt a tanácstalanság satu fék, fel a járdára, stb. Majd hirtelen ott volt a depó én meg még benne voltam a bringás cipőmben… Itt nagyon jó videót lehetett volna készíteni arról, hogy „hogyan ne váltsál futásra”címmel. Az itt elkövetett amatőrködések miatt, kicsit nagyobb lett a távolság az elejétől, de nem aggódtam egy percig sem, mert másképp minden a terv szerint alakult, lő távon belül volt mindenki. Elkezdve a 18 körből álló futást nagyon gyorsnak és frissnek éreztem magam, pont úgy, ahogy terveztem. Aztán a harmadik-negyedik kör környékén elkezdtem lassulni. Nem értettem, hogy miért és még most sem jöttem rá, utólag sem. Nem éreztem erőt magamban, mintha nem én lennék. Aztán egy picit gyorsulni kezdtem, de közel sem úgy ahogy kellett volna. Nándit már pár kör után megfogtam, de Balanescuval végig ment a cica egér harc. Hol közeledtem, hol távolodtam tőle. Volt, hogy már másfél percre megközelíttettem, de aztán távolodott, majd ismét közeledett. Utolsó körökre viszont már eldőlt, hogy nem tudom megfogni, így kissé kiengedve, lehangolva érkeztem a célba.
Gratulálok a győztesnek megérdemelt volt, ilyen futással nem is érdemelnék győzelmet, mert ez nagyon
nem az volt, ami kellett volna legyen. Életem formájában vagyok futásban hosszabb távokon és nem igazán értem még most sem, hogy miért nem ment. Mondtam is verseny előtt, hogy nagyon számítok a futásomra és lehet nagy pofára esés lesz belőle… hát az lett. Futásra építettem a versenyem és sikerült is ezt kivitelezni, mert nagyon frissen szálltam le a bringáról, de valami mégis hibádzott…
Gratulálok a versenyszervezőknek nagyon jó kis versenyt csináltak, nagyon lelkes kis csapat dolgozott rajta! Remélem, hogy még jobban kinövi magát és még többen lesznek jövőre. Ha kijavítanak pár hibát, tényleg nagyon magas színvonalú verseny lehet belőle. Ha tehetem jövőre is indulok.
Én most egy kicsit motiválatlan vagyok, igaz az egész nyarat átversenyzem, de olyan verseny, amire igazán ráhangolódhatok csak ősszel lesz. Ebbe a motiválatlanságban kicsit közre játszik, hogy már lassan két éve követ egy bizonyos mindig második pozíció, lehet ez Európa bajnokság vagy bármilyen más mezei verseny… Szerintem, ha elindulnék egy óvodás futamon, ott is csak „first loser” második helyen érnék célba.