Ezelőtt egy évvel épp az indonéziai dzsungelben gyilkoltam le magam, amikor kaptam egy levelet Kropkó Péter ironman legendától, hogy tervez egy világeseményt Budapesten és jó lenne, hogy ha én lennék a verseny erdélyi „nagykövete”.
Pár hónappal a levél váltás után már hivatalosan is megjelent, hogy jövő év augusztusában Budapesten rendeznek Ironman 70.3 –as versenyt. Habár az út kérdőjeles volt, szerencsére én is ott lehettem a Lágymányosi Öböl partján és várhattam a rajtjelt, ami egy történelmi pillanat volt…
Legutoljára nagyváradi féltávú versenyen indultam, ahol nem teljes értékű állapotban és felkészültséggel versenyeztem. Nálam már nem igazán van olyan, hogy szezon eleje és szezon vége. Április végén a maláj és a tajvani versenyem után egy kicsit lassabb iramra kapcsoltam. Azóta volt még egy angliai és a már említett váradi kiruccanás, de szervezetemnek szüksége volt egy pihenősebb időszakra és egy hosszabb felkészülésre. Az elmúlt bő másfél évem kicsit fárasztó volt, de most ismét pihentnek és motiváltnak érzem magam.
A Budapesthez hasonló sík típusú,gyors pályákat kerülöm már jó néhány éve, tehát kihívás volt a verseny számomra! Az úszás a Duna melléköbölében a Kaposzi Gáton volt. A víz hőmérséklete neoprénben még egy ilyen fázósnak, mint nekem is tűrhető volt. Partról befutásos rajtot egy víznyeléssel kezdtem, így az első 20 méterben nem tudtam beletenni a fejemet a vízbe. Ennek ellenére nem volt vészes, a nagy bunyót elkerültem és könnyedén úsztam. Majd az első bolya után láttam, hogy lett egy szakadás a bolyok közt. Kis hezitálás után megpróbálkoztam felúszni az előttem haladókra. Ez sikerült is, így onnantól kezdve végig nagyon nyugodtan és laza tempóban úsztam az osztrák srác lábvízén.
Gyors csere után két kerékre pattanva lábujjam beletekeredett a cipő pántjába, így meg kellett álljak… így a bringa eleje nem sikerült a legjobban. A bicikli pálya a Duna két oldalán volt, ahol két kört kellet megtenni. Az első kört nagyjából egyedül tettem meg. Egy kisebb eső nagyon technikássá tette a kanyargós pályát, kétszer is az esés határáról szedtem vissza a hátsó kerekem. A második körre száraz lett a pálya és sikerült összeérjen egy jó sor. Sajnos ekkor az első körüket kezdő age-groupos atléták (akik későbbi időpontban rajtoltak) egy része a szabályra fittyet hányva bemászott a vonat sorba és ránk tették a kereküket. Remélem nem sértek meg senkit, de ez számomra nem normális. Egy részt nem fair a saját korosztályában lévő ellenfeleivel szembe, más részt számunkra is nagyon zavaró és lassító. Egy motoron haladó versenybírónak szóltam, hogy csináljon valamit, mert ez nagyon nem jó senkinek. Kissé sz
étszedte a felgyülemlett embereket, akik aztán az egyenesebb részre érve sorban leszakadtak.
Bringáról leszállva, viszonylag „friss” lábakkal kezdtem neki a félmaratonnak. Ez az érzés végig kitartott, de egyszerűen nem tudtam gyorsabban futni, annak ellenére, hogy ezt a ritmust könnyedén tartottam. A 80 perces félmaraton nem tragikus idő, de gyorsnak közel sem mondható.
Összegezve az egész versenyt, boldogan és frissen (persze amennyire lehet nem túl fáradtnak lenni egy négy órás verseny után) értem célba a 21-ik helyen.
Most a két legfontosabb versenyem előtt úgy érzem, hogy jó irányba haladok és ténylegesen sikerülhet jó formába kerülnöm a maláj és a tajvani versenyemre.
Este lazításként a bahraini hercegek privát partiján pihengettem ki a verseny okozta fáradalmakat. A hercegekkel való találkozás mindig érdekes és tele van meglepetésekkel. 😉
Most egy könnyű iramú hét következik, laza edzésekkel, majd folyatatom a munkát malajziai ironmanre.
Köszönöm mindenkinek a szurkolást és gratulálok annak, aki részt vett a versenyen. Nagyon jó buli volt! Ha tehetem, jövőre is itt leszek! 🙂