Út az Ironman felé, avagy milyen hosszú is egy felkészülés a „király” távra?! (HUN)

10271487_888146647869580_1448348379060516483_nKezdem egy kisebb történettel: 16-17 évesen elhatároztam, hogy amikor elérem a minimum korhatárt elindulok az Ironman-en. Így is történt, 19 évesen elindultam életem első és mostanig egyetlen teljes távomon. Persze, akkor még azt sem tudtam mit csinálok, talán azért is volt könnyű.

Akkor annyira nem gondolkoztam a dolgokon, csak tettem a dolgomat. Most már „kicsit” jobban átlátom, hogy mivel is jár ez a röpke 3,8 K úszás, 180 K kerékpár és 42 K futás. Persze, azóta sok víz lefolyt az Olton, sok minden változott, de az tény, hogy azóta tudatosan csak erre a távra készülök. Úgy érzem, hogy most már negyed évszázad évesen, megannyi kilométerrel, tapasztalattal és mindennel a hátam mögött elérkezett az idő, hogy belekezdjek tényleges hosszú távba.

Elővettem a „gyerekkori” régi edzésnaplóm, ahol a versenybeszámolót ezzel a mondattal zártam:

Lehet, hogy egy-két évig nem lesz Ironman de, hogy ennek lesz folytatása az biztos!” Szóval, itt az idő a folytatásra.

Szeptember 27-én Malajziában remélhetőleg ott állok én is a rajtvonalnál. Miért pont Malajzia? Miért az egyik legkeményebb pályán kezdek bele? Erre több választ is lehetne adni, maradjunk annyiba, hogy szeretem a trópusi dzsungelt… 🙂

Következő versenyem augusztus 23-án egy nagyon különleges verseny lesz Budapesten. Ahol azon kívül, hogy félig meddig hazai versenyen indulhatok, az is különös lesz, hogy ilyen sík pályán nem indultam az elmúlt években, ami persze nem véletlen… 🙂

One thought on “Út az Ironman felé, avagy milyen hosszú is egy felkészülés a „király” távra?! (HUN)

  1. Kelemen Peti 2000-ben mikor le tudtuk az Ironmant Nagyatadon, nem volt 18 eves….2 konappal kesobb toltotte be, beszeltunk a szervezokkel es igertuk a szekely virtus majd nem hoz szegyent senkire. Teljesitettuk mind.Az teny , hogy nem ajanlott fiatalon neki ugrani, de hat nekunk az akkor oriasi szerelem volt (a triatlon),csak annak eltunk.Akkor kell csinalni mikor tudod, ha arra var az ember, hogy idealisan fel keszuljon es az elvarasai szintjen legyen, akkor sosem lesz (lenn-e) az ember Ironman. Az elet sodor es lesz idoszak , amikor nagyon akarnad de mar obiektiv okok miatt nem tudod tenni, es azutan jon az az idoszak mikor mar tudod, van idod, penzed, motivalt vagy csak mar 50 eves lettel. Az Ironman eletformat kovetel a tudatos es jo ido alatti teljesiteshez, de ha az utat vegig kuzdi az ember, a jutalom egy eletre szol, erot ad minden mashoz is az eletben!
    Na eleg a nyalas szovegbol….Sok sikert fiatalember a kituzott versenyeidhez es csak eljed az almaidat jo sokaig, azt kivanom! U.I Udv a csaladodnak is!

Comments are closed.