Év első triatlonja 2 Mai 2012 (HUN)

Belevágtam a triatlon grand prix sorozatba és bár ezt már régebb eldőlt, még most is elgondolkoztató, hogy ez mennyire jó nekem…


Az első állomás a tengeren, 2 Maion volt. Különösen nem készültem rá, sőt egész héten keményen edzettem, verseny előtt két nappal még egy négy órás bringával és egy átmozgató futással hangoltam rá. Szó mi szó le voltam harcolva rendesen.
A verseny reggeléig igazán versenyhangulatom sem volt. A fordított sorrendű (úszás-futás-bringa) versenyen egy erős, de komfortos úszást terveztem. Ezt nem igazán sikerült kiviteleznem, mert a rajtot sikerült átaludni, majd végig loholtam fel az élen haladókra és mire végre sikerült beérnem őket, megint elbambultam és elmentem bolond felé…  Na mindegy, valahogy harmadiknak kimásztam a tengerből és rohantam átvedleni futóöltözetbe. Majd jött a következő amatőr hiba, már elindultam futni mire észrevettem, hogy nincs rajtam a rajtszám. Vissza kellett hát futnom érte és ez is belekerült egy bő fél percbe. A futás részének fele a tengerparton, sziklák és kagylókkal teli homokban zajlott, a másik fele viszont legalább elég futható volt. A futást könnyen, nem leölve magam, tettem meg. Gyorsan eltelt és már az új Rock Machine 29er bringán találtam magam. Kicsit féltem a bringától, mert én mounty bringával max az uszódáig és haza jártam az idén. A viszonylag sík és nem túl technikás pályán azért nem gyűlt meg a bajom szerencsére. Az egyenesekbe mindig azon vettem észre magam, hogy már nincs ahova leváltani. Hát igen, ez nem egy  54/11 áttételű rendszer 😀
Végül másodiknak értem célba, a verseny elején elkövetett amatőr hibákon kívül elégedett vagyok.
Köszönet Kerékvárnak a 29er Rock Machine Tsunami gépért, tényleg nagyon megy!
A verseny után sok pihenőm nem volt, hétfőn már dupla edzéssel indítottam a hetet. Fárasztó héten vagyok túl, benne 450 km bringa és egyéb finomságok. Jó formában vagyok és már alig várom a jövő hét végén megrendezendő nagyváradi félironmant. Most már nehéz edzésem nincs, már csak pihennem kell igazából.